Kövesd kedvenc podcastjaidat, hallgasd őket offline és az autóban CarPlay és Android Auto segítségével, és mindig ott folytasd, ahol abbahagytad. Ingyen kipróbálhatod.
Mozgalmas selejtezősorozaton vagyunk túl, szombaton pedig már kezdődik is a snooker-világbajnokság főtáblás része, melyet 50. alkalommal rendeznek meg a sheffieldi ”Álmok Színházában”, a Crucible-ben. Téma volt bőven az Eurosport kommentátorai, Buzás Gábor és Marosi László számára a Bontószög legújabb epizódjában, egyikük ki sem látszott a papírjai mögül.
Kiemelten foglalkoztunk az első magyar profi snookeres, Révész Bulcsú szereplésével, különösen annak fényében, hogy a Main Tourról kieső játékosunk számára az egy hónap múlva kezdődő Q School és a profi tagság visszaszerzése a cél. Lengyel játékos viszont először szerepel a Crucible-ben Antoni Kowalski személyében, ahogyan közel húsz év után először jutott brit tinédzser a vb főtáblájára – szinte a kórházból kijövet. A selejtezők értékelése mellett a podcastben kiveséztük az első körös párosításokat, ennek kapcsán Neil Robertson ötéves terve általános derültséget keltett.
Az első világbajnoki címét megszerző címvédő esetében mindig az a nagy kérdés: idén vajon megtörik a ”Crucible átka”?, azaz jelen esetben: sikerülhet-e a címvédés Zhao Xintongnak? Szintén örökzöld felvetés, hogy vajon mit várhatunk Ronnie O’Sullivantől? Rendhagyó módon a podcastben szinte valamennyi főtáblás játékos szóba került, a kérdések sorakoznak, a válaszokat pedig az elkövetkező 17 napban megkapjuk a világbajnoki közvetítések során az Eurosport1-en és az HBO Maxon.
Addig is az Eurosport snookerrel foglalkozó podcastjénak friss kiadásával a nézőket is arra biztatjuk, tegyék meg tippjeiket a World Snooker Tour honlapján: kinek jön ki a lépés a Crucible-ben, lesz-e új világbajnok, netán így vagy úgy, de történelmet látunk?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices